Nos, azt hiszem eljött az ideje az eddigi történések summázásának, és az esetleges tanulságok levonásának a budapesti (és néhol vidéki) diáktüntetések kapcsán. (Remélem nem ez az utolsó eset a közeljövőben, hogy erről írhatok.)

Elkezdődött valami, igaz, hogy viszonylag szűk körben, amit demokráciának lehet nevezni. Érdekes módon ezt egy autoriter kormányzat működésének köszönhetjük. Ez főleg abban az esetben érdekes, ha azt nézzük, hogy egy autoriter kormányzat alatt lett sok embernek demokráciaélménye. Amikro egy fórumon szavazunk, akkor valóban a döntésnek megfelelően cselekszünk, és ez nagyon jó. Mindenesetre nem szeretnék túlzottan filozofikus irányba menni.

Lényeg a lényeg, a kényelmetlenséget vállalva az utcára mentünk, és próbáltunk nyomást gyakorolni a kormányzatra, először csak a felsőoktatási törvénytervezet ellen, később néha már szélesítve a követeléseket szolidaritást, és kvázi igazságosabb társadalmat követelve, habár ezt ilyen konkrétan soha nem mondtuk ki. Azt hiszem a Hallgatói Hálózat egész szépen helytállt (és remélem, hogy még fog helytállni). Megmutattuk a kormánynak, hogy nem csak az és úgy van, amit és ahogy ők elképzelnek, mert ez egy kívülálló gondolkodó számára teljesen nyilvánvaló. Ami viszont meghökkent, hogy vannak olyan értelmes emberek (a közeli barátaim között), akik azon háborodnak fel, hogy megszólítjuk a miniszterelnököt. Hogy jövünk mi ahhoz, hogy megszólítsuk a miniszterelnököt. Nos, ezt részben nekik is kifejtettem, de elsősorban úgy, hogy a miniszterelnök közszolga. Ő az az ember, akit a állampolgárok megválasztanak, hogy vezesse azt a kvázi menedzserekből álló munkacsoportot, akik az ország vezetéséért felelnek. Az emberek fizetik őket az adójukból, és ha nem nyújtanak megfelelő teljesítményt (márpedig ezek a jelenleg regnáló inkompetens vezetők nem nyújtanak), akkor nemtetszésüknek hangot adhatnak, és hangot kell is, hogy adjanak. Állítólag a közelmúltban nyílt kecskeméti Mercedes gyár vezetője a folyosón minden szembejövő embernek köszön, legyen az a felső vezetés tagja, vagy egy egyszerű munkás. Valahogy ezt kéne elérni, hogy az emberek és a vezetők is felfogják, hogy nem az állampolgárok vannak az országért, meg a vezetőkért, hanem fordítva. Ha erre a nyilvánvaló tényre néhányan rá akarnak világítani, akkor ne az legyen rá az a válasz sokak részéről, hogy balliberális csürhe, meg ne tagadják ki az embert a ’nemzetből’. Hisz ezt az egészet nem magunkért csináljuk. Nem magamért ordítom rekedtre a hangom, és vállalom azt, hogy kevesebb időm lesz vizsgázni. Hanem a hazáért, hogy patetikusan fogalmazzak.

Tegnap történt valami. Végre. Diáktüntetés. Hídfoglalás. Összefogás.

Számomra ezekkel foglalható össze a tegnap történtek lényege. Az ELTE lágymányosi kampuszán konkrétan közvetlen demokráciát gyakorolva döntöttük el, hogy mit kívánunk tenni. A döntésünk pedig a hídfoglalás volt. Lehetséges, hogy lehetett volna diplomáciai tekintetben hasznosabb döntést hozni, de én nem tudok/tudtam jobbat. Nem is ez a lényeg sokkal inkább az, hogy tettre készek vagyunk. Nem maradtunk a meleg egyetemen ücsörögni egy terembe, nem hagytuk abba annyival, hogy elfogadtunk 5 pontot, és megmondtuk, hogy nem értünk egyet. Budapest házfalai visszhangozták kiáltásunkat. Sok ember szimpátiáját mutatta ki. Skandáltuk, hogy ez csak a kezdet. Remélem így is lesz, és nem hagy alább a lelkesedés. A kormány káros politikája ellen ez egy konkrét, nem lagymatag, egyértelmű visszajelzés volt részünkről. Ahol több, mint ezer ember előtt lehet azt mondani, hogy megszervezzük, hogyan folytassuk az ellenállást, ott már kezdem azt hinni, hogy van keresnivalóm. Van lehetőség a kiugrásra ebből az apolitikus mocsárból ami itt van. Sőt, mindezt csak szebbé teszi, hogy nem egy politikai tömb köré tömörültünk. Teljesen alulról, önszerveződően sikerült valamit létrehoznunk. Az, hogy mit kezdünk az immár létező erőnkkel és bázisunkkal, csak rajtunk múlik.

Egyedül néhány megjelent politikus az, ami csökkenti a tegnap fellobbant láng fényét. Nem volt helyénvaló felszólalnia Szarvas Koppány Bendegúznak, a DK ifjúsági tagozatának tagjának. Főleg nem hülyeséget. Dőreség volt tőle az embereket a készenléti rendőrséggel ijesztgetni, holott az ő felbukkanásuknak semmi valószínűsége nem volt. Majd mikor (kis fáziskéséssel) meggyőződött róla, hogy biztonságban van, megpróbált a tömeg élére állva felvonulni a Sándor-palotába, ám végül egyedül indult el.

Lehet, hogy naiv vagyok, vagy cinizmusom hátrahagyva idealista módon szemlélem az eseményeket, ám hinni akarom, hogy az egyetemisták képesek valódi változásokat indítani.

 Úgy döntöttem, hogy a hozzám közel állók érdekében részben itt fogom cinizmustól és maró gúnytól csöpögő véleményem közzétenni. Mármint elsősorban közéletről, politikáról. A többi számára ott a Dosszié (firenzedosszie.blog.hu).

 Álljunk be mi is a szarhajigálásba! Jó móka, és egy csomó pénzt lehet vele keresni, különösebb ész sem kell hozzá, gondolkodási is csak mérsékelten szükségeltetik.

  Lényeg a lényeg van az a vicc, hogy ha két magyar kerül egy lakatlan szigetre, akkor mit csinálnak? Három politikai pártot alapítanak. Sajnos ez egy elég valós dolog. A napokban lehetőségem volt részt venni egy összejövetelen, ahol nagyrészt olyan emberek voltak, akik nem szeretik a’ Orbán Viktort. Ami azt illeti, én sem szeretem, és ő ezt megilleti. Egy közös pontunk már volt. Azonban ettől eltekintve lényegesen különböző álláspontra helyezkedtünk többen több kérdésben. Még csak azt sem mondhatom, hogy pártokra szakadtunk, mert egy párt az általában (rövid, alkalmi szövetségektől eltekintve) sosem állt több emberből. Az egyik akart egy rendes jobboldali konzervatív-liberális pártot, a másik nem jött el, mert szerinte beszédnek helye nincs, a Molotov-koktélnak annál inkább, a harmadik szerint ez a két jobboldali párt is túl sok, és örülne neki, ha valami ráesne a’ Orbán Viktor fejére a balkonról.

 Természetesen a’ Orbán Viktor megítélése sem volt egységes. Volt, aki szerint rendkívül tehetséges politikus. Engem meg nem érdekel, hogy tehetséges politikus-e, a politikusokat nem tehetség, hanem hasznosság alapján mérjük. Felőlem lehetne egy halál unalmas, teljesen száraz egyéniség, ha a munkáját, amiért rendesen megfizetik becsülettel végezné el, és legalább néha megfogadná a nála okosabbak tanácsát. De úgy érzem, hogy ő teljesen biztos magában, a ’kekeckedő brüsszeli bürokraták’ ellenére. Ez a gyönyörű szóvirág egyébként minden idők legértelmesebb nemzetgazdasági minisztere, Matolcsy György szájából hangzott el. Aki szerint ezek a bürokraták meleg, esőtől és napfénytől megfelelően védett irodáikban kukacoskodnak. Szegény Matolcsyt meg kell sajnálni, hisz csak most kapott engedélyt rá, hogy megkülönböztető jelzéssel hajtathasson végig a hordájával bárhol, ez a mutatvány a múltkor is rendkívül látványos volt az autópályán, amikor valószínűsíthetően valamelyik kormányzati szereplő kíséretével, villogóval szorított le minden más közlekedőt. Ahol gyenge az állam, szükség is van ilyen erődemonstrációra.

 Már önmagában véve az is vicc, hogy arról vitatkozunk, és erre fog kiéleződni a 2014-es választás, hogy szeretjük-e a’ Orbán Viktort. És ha nem szeretjük, hogy lehet leváltani. És erre valaki olyan választ ad, hogy Molotov-koktéllal. Nem. Orbán Viktor nem kerülhetett volna kormányra. Már ott el van szúrva a dolog, hogy úgy nyerte meg a választást, hogy nem mondott semmit. Nem volt programja, és csak arra épített, hogy mindenki lop, csal, hazudik. De majd ő… Egy kormány sikere nem azon múlik, hogy a miniszterelnök mennyire jó szónok, és milyen ’tehetséges politikus’. Attól nem lesz jó, hogy úgy tudja beállítani a rendszerváltás óta eltelt pálfordulásait, mintha nem is történtek volna meg. Az ő pártja volt az, aki 20 éve a jelenleg vele koalíciós partner KDNP-s képviselőknek skandálták, hogy ,,Csuhások, térdre imához!”. Úgy tűnik az ilyen és ehhez hasonló dolgokat a választópolgárok elfelejtik, Orbán Viktor egy sikeres beszéde, vagy nyilatkozata után, amiben azzal áltatja őket, hogy azáltal, hogy egy nemzetbe születtek, többek másoknál, és hogy mi kiválóak vagyunk, a történelem viharai pedig példátlanul megtépázták ezt a népet. Ilyen ostoba demagóg szövegekkel lehet ma sikeres politikusnak lenni. Folyt. köv.